2014. február 25., kedd

Palánták 3

Lássuk csak akkor:
Paradicsomok:
nőnek, nőnek, nem vagyok velük annyira megelégedve, mert szerintem nincs olyan jó helyük, mert nem közvetlenül felülről kapnak fényt és ezért összevissza nyújtózkodnak érte, de lassan úgyis átültetem őket,és akkor majd helyrejönnek kicsit tán. de már a legtöbbnek 2 pár valódi levele van. a balkon típusúak fajtájukhoz híven tömörebbek, tömzsibbet,és kicsit lassabba is fejlődnek, de egészségesnek tűnik mind. ma kaptak egy kis kamillateát az öntözővizükhöz fertőtlenítésképp. találtam még pár szem különlegesen bőtermőnek ígért fajtából magot, amit még tavaly rendeltem. áztak egy napot kamillateában, ma elvetettem őket a bazsalikomok mellé, 6 darabot. elfogyott a palántaföldem, ezért nem külön. meg mondjuk az ablakpárkányon sincs nagyon több hely. remélhetőleg holnap megérkezik a rendelésem, vettem rendes szaporítótálcákat, meg palántaföldet, úgyhogy újult erővel kezdhetek bele megint.



Bazsalikomok: egyelőre ezek is csak nyúlnak a fény felé sziklevelesen, de azért jól keznek. most olyan 3-4 centisek lehetnek.



Gyökerezni vágyók: végre beindultam. az egyik dísz somon most látszik, hogy már nőnek a gyökerei, felrepedt a kérek, és kis kidudorodások is vannak rajta. a könnyezőpálma is nekiindult, és levele is nő, viszont a cserszömörce csak leveleket hajtott... nem baj, még ráér.



a menta és a snidling öt napja vetődtek, de még nem mutatkoznak.

ma mángold és rebarbara is került kísérletképpen a földbe palánta gyanánt. csak kísérlet, amúgy is tavalyi magok, nem tudom mennyire bírják.

Ez meg csak érdekes dísz, és jó nézni, ahogy látom, hogy alul felül nő, meg mi történik vele napról napra:




2014. február 24., hétfő

Első szabadba vetés

Hétvégén volt egy kis- nem is olyan kis- segítségem Anyósom képében. Ritka aranyos anyóspajtim van nekem. Egész hétvégén játszottak a kis Pincimmel, olyannyira, hogy szombaton még egy kicsit szórakozni is eljutottunk.
Szombaton már nem esett az eső, és vasárnapra a szélnek köszönhetően kiszáradt a föld annyira, hogy nekiláthattam a konyhakertnek. Apósom még ősszel felásott egy új területet a kert vgében,nagyon lelkiismeretes munkát végzett, mint mindig, szinte alig volt vele dolgom. kicsit átkapoáltam, elgereblyéztem, de a pihe-puha földdel szinte pihentető volt dolgozni. Kapókat tettem egymással szembe a két végére, hogy lássam az arányokat, hogy fog kinézni mindaz, amit oda terveztem. Nem volt sok időm, de azért egy sor dughagymát, egy sor spenótot, meg egy fél ikersor hagymamagot elvetettem, hogy haladjon a dolog. aztán azért madzaggal körbevettem, hátha nem pont ott akarnak randalírozni a kutyák. igazán kultúrált kert formája volt, de mára a karókat kidöntötték, a madzagokat össze gubancolták (ez a két átok kutya...)



Közben számba vettem, miféle vetőmagjaim vannak, és mi kell még... nagyjából van minden. majd a palántamennyiségekkel leszek bajba, de majd vetek szabad földbe is, legalább tudok jövőre összehasonlítani.
találtam a magok között pár szem mángoldot, egy darab rebarbarát, meg egy különlegesen bőtermő fajta paradicsomból néhány szemet, amikről azt gondoltam hogy ideje őket is elvetni. most áztatom őket kamillateába egy pár órára, hátha eredményesebben indulnak neki a szezonnak. a maradék kevés kis dughagymával is ugyanígy jártam el, holnap tervezem őket elföldelni :)

2014. február 18., kedd

Palánták 2

A 4 napja vetett bazsalikom magok percről percre dugják ki a fejüket a földből. csuda jó érzés. valahányszor arra járok, mindig egy újabbal lepnek meg.


 Közeben a paradicsomok is növekednek okosan. bár még a száruk elég kis satnya. Ilyenek együtt (a bal felső második üresnek TŰNŐ :) dobozba snidlinget vetettem tegnap. az még kap pár nap türelmi időt)







 Az alsó kis csinos izé gyökereztető lelkesedésem legújabb kísérleti alanya, egy valami kis szobanövény sarj. A kutyák által lerágott ágak meg elkezdtek szöszösödni. nem hinném, hogy ez az eredni vágyásuk jele, de legalább történt valami. :)


Hát, így bent a szobában most ennyit tehetek a nyári burjánzó kertért :) 

Délután órára megyek, laborgyakorlatom lesz, oltás témakörben. addig Szabi vigyáz Pincire. elég ritkán van ilyen, örülök ám neki eléggé.




2014. február 17., hétfő

Szülinapos, Barkabarátságos, Joghurtkóstoltatós

Tegnap szülinapot ünnepeltünk, Szabiét. Még tortát is csináltam, mint az igazi családanyák :) És most kivételesen sikere is volt. túró rudi ízűnek szántam, és eléggé el is találtam. pont olyan volt nekem, mint a tejcsokis pöttyös. büszke is voltam, a családkámnak is ízlett. aprócska lett, abból kiindulva, hogy kb soha semmi nem fogy el itt nálunk. alig fért el rajta a gyertyaáradat. Így némi viaszt is fogyasztottunk vele.




 

Klassz kis nap volt. sokat voltunk kint a kertben, ráfért egy kis rendrakás, kicsit a fákat is megmetszettük, bekerítettük a kis díszcserjéket a vaddisznó kutyáink elől, hátha életre kelnek nemsokára. Pinci is sokat segített. Leginkább azzal, hogy nem lógott rajtam folyton. pakolgatta a levágott ágakat, labdát dobált a kutyuknak.
Annyira aranyosan összebarátkozott Pinci Barkával. Azért Barka még bent alszik, mikor elfárad, mindig beengedem, ilyenkor lefekszik szépen a helyére, Pinci meg egyből megy, simogatja, puszilja, melléfekszik, hozzábújik,viszi a mesekönyvet, mellé ül, mutatja neki benne az állatokat. Bitang aranyosak

A házi joghurtom próbája következik holnap, első ízben házon kívül. Szabi visz Ádám kollégájának kóstolót. csináltam meggyeset, körtéset, natúrt és mézeset. a gyümölcsösöket most nem édesítettem, legközelebb úgy is kipróbálom, mert a mézes valami rettenet finom. egy hibácskájuk van csupán, hogy ha teszek bele valamit, akkor a turmixtól összetörik az a jellegzetes joghurt állag, és ihatóvá válik inkább, mint kanalazhatóvá. kíváncsi leszek a véleményre.


2014. február 16., vasárnap

Barka első erdei sétája

Ma délelőtt sétálni vittük a Vadakat. Vittünk labdát is, úgyhogy Bodza elég jól elfoglalta magát. Hatalmas kövér kutyus lett, és hamar fárad is. Mint egy tank, olyan. A kis barna Barka bezzeg... rettentően kelekótya. összevissza lobognak a testrészei, nem tud egyenesen menni két métert sem, és a magas kórók között még Bodzánál is viccesebben ugrabugrál, mint egy óriásnyúl. természetesen a legnagyobb sárba beledagonyáztak, ahogy az annak a rendje. És Bodza a végére úgy lihegett, alig bírt menni, ez a kis kölyök meg egy csöppet sem fáradt el. Itthon aztán azóta napoznak kinyúlva :) vittem ugyan fényképezőt, de teljesen lemerülve, úgyhogy még jó, hogy van. Pinci már induláskor is nyűgös volt, és az út nagy részét ölben töltötte, és az csak akkor volt jó, ha én cipeltem. aztán belejött. reptettük, és imádta, aztán dombra mászott, és az is nagyon tetszett neki, hazafelé meg már egészen egyedül jött a saját lábán, meg lefeküdt a földre sziszi kígyót játszani, játszott az avarral meg a fűvel, szóval remélem a végére jól érezte magát ő is. gyönyörű idő volt. ragyogott a nap, az erdő alja zöldül már, az őszi búza is gyönyörű harsány zöld, és kutyákok igen jól mutattak benne. Közben szedtem vadrózsa meg kökény dugványoknak valót, a hátsó kertbe a kerítés mellé szeretnék belőlük sövényt. jó, mert tüskés a vadrózsa, tövises a kökény, a benti állatok nem tudnak rajta kimenni, ha elég sűrű, a kinti állatok meg emberek meg nem tudnak tőle egykönnyen bejönni, szép és illatos a viráguk, ehető, és egészséges a termésük meg szép és kész. meg a madarak is szeretik enni is, meg belefészkelni is. azok meg eszik a kertből a kártevő rovarokat, meg lárvákat. tiszta főnyeremény. Milyen gyönyörű ökológiai rendszer!

2014. február 15., szombat

Palánták

Hónap elején paradicsom magokat vetettem. 6 pohárba "konzerv"-et, négybe balkon típusút, egybe pedig azt a három magot, amiket évekkel ezelőtt vettem, az a bizonyos "Voyage" ami agyvelőre hasonlít, mert az apró szemek össze vannak nőve. már mindegyik szépen kikelt, és a szikleveleiken kívül már van egy már levele szinte mindegyiknek. finom permettel öntözöm őket, az ablakban vannak, és láthatóan ól érzik magukat. "Jó Föld"- be vetettem őket kipróbálásképpen, így ha igaz a hír, és a föld tényleg olyan jó,mint mondta Guszti bácsi (Aki gyártja a JóFöldet) akkor életerős, tápanyaghiányban nem szenvedő palántákat kell kapnom 6-8 héten belül. eddig jó. talán két két telt el.
 az eddigi sikertől kedvet kapva tegnap a bazsalikom magokat is elvetettem, 7 x 2 t egy dobozba. ajándékba kapott magok a Magyarországon elsőként termesztésbe vett, "Keskenylevelű" fajtából.


Ilyenek voltak 5 naposan

2 hetes balkonosok


2 hetes konzervesek

2 hetesen már rendes leveleik is vannak az erősebbeknek
Frissen vetett bazsalikom. nem sok néznivaló van rajta :)


Barkáék elkezdték a legutálatosabb tevékenységüket, a frissen ültetett bokrok lerágását. ma egy dísz-som és egy cserszömörce esett áldozatul,tegnap egy téli jázmin. mind közül a cserszömörcét sajnálom legjobban, mert az szegény amúgy is elég satnya volt, mert szélen volt,és mindig valaki kicsit megtapsta, így meg nem is sok maradt belőle. megmentésükért annyit tudtam tenni, hogy a lerágott csonkokat gyökereztető hormonos vízben próbálom életre kelteni, hátha még jól is kijöhetünk a dologból. Bár jobban örülnék, ha egy lenne egy év, mikor ez megúszható, és néhány cserjénk megérné a felnőtt kort :(


2014. február 14., péntek

Pinci hajvágása

Azért nem mondanám nagy eseménynek, egészen kb 16 másodperces művelet volt. Babaszékbe be, nyissz- nyassz, aztán futott is tovább. de olyan hosszú volt már, és a csatot is egyre gyakrabban kiszedte, meg néha elfelejtetem vinni magunkkal, és féltettem, hogy elromlik a szeme. így most kis fufrus. mindenhogy cuki, ez tény.





2014. február 12., szerda

Egyetem már megint

Hétfő óta megint szorgalmi időszak, iskolába járás. első hét a meghatás hete. viszem Pincit magammal, és meghatom a tanárokat, hogy ne kelljen bébivel bemennem órákra. nem hangzik valami jól, de bejön. elég jól leredukáltam az egyetemen töltött órák számát. Szegény kicsim ne azzal töltse kisgyerekkorát, hogy az unalmas előadásokon csitítgatom.
Mostanság olyan ügyesen hamar elalszik kicsi Pincim, ha az ölemben nem is, akkor egyedül, kb már öt perc nyafogás után. úgy vártam már ezt a részt. olyan ügyes. Délután sokat játszott Barkával. vagyis Barka inkább csak aludt. Pinci meg odakuporodott mellé egy mesekönyvvel és mondta mondta :) meg simi, meg puszi, elég cukkerek együtt.
Elkészült Zsuzska mókusos sapkája. ráment néhány éjszaka. be kell látnom, napközben mostanság nincs kötögetés. remélem megérte annyit dolgozni vele. nekem a végső állapot eléggé tetszett. mert hogy volt közben sok ötlet, kétszer is visszabontottam, de végül olyan mókusos lett, amilyet csak tudtam. A következő egy koala lesz. Holnap elkezdem.

2014. február 6., csütörtök

2 kutya+Pinci séta

Na az egy érdekes rész volt. elhatároztam, hogy elmegyek a szomszédba tejért, hogy készülhessen még joghurt, mivel az előző másfél litert 2 nap alatt eltüntettük. Barkát nem zárhatom be a házba, mert attól bekattan, és mindent tönkretesz, széttép, szétrág, amit csak talál. gondoltam, akkor kint hagyom Bodzával, már úgyis eléggé elvannak együtt. igen ám, de 10 méter után utánam jött. nem köthetem meg őket, mert féltem, hogy összevissza tekerik egymást, és baleset lesz. azt nem lehet, hogy őt elviszem, Bodza meg marad, mert akkor ő is utánunk jön egyszer csak. egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy viszem mind a kettőt pórázon. na kár, hogy nem készül rólunk kép, ahogy két kutyával, pórázaikkal összetekerve, Pincóval a kezemben próbálom megtenni azt a 70 métert. Bodza húzott, Barka mindenfelé tekergett, Pinci meg sétálni akart, de többnyire csak állt, és mutogattam hogy hol ugatnak a szomszéd kutyák. Ami a tanulság: nagyon nagyon sürgősen meg kell tanítani Barkát az alap dolgokra. hogy mikor marad, mikor jön, hogy ül, hogy szépen sétál, bár az igazat megvallva, pórázon most szebben sétált mint Bodza. jött szépen a tempónkban mellettem. De holnaptól kiképzés van!

Sajtostejfölös tészta (csak a megevése)

Tegnap sajtostejfölös tésztát ettünk Pincivel. Nekem nagy kedvencem (nagy gasztro guru vagyok, tudom) gondoltam megszerettetem vele is. Annyira aranyos, amit művelt vele, hogy lencsevégre kaptam. A folyamat a következő:

1. Hol is kezdjem

2. Áááá anya, inkább te

Ááááá anya inkább te ne, majd én, ez érdekes

4. Befér, befér

5. Az ujjam is pont olyan vastag, mint a tészta, és pont annyira sajtostejfölös. jólesz.


6. Jutalomfalat


7. Imádom <3



2014. február 5., szerda

Barka első nappala nálunk

Ez a kutya csúcscuki, és nagyon hisztis. nem tudom mi lesz vele, ha el kell mennem itthonról, mert eddig minden bezárt percet ordítással töltött, kint pedig még nem merem hagyni. ha bezárom, még elmegyünk a boltba, tuti romba dönti az egész házat. Bodza még nagyon főnök vele, de ma kétszer egy órát játszottunk kint velük, és nagyon viccesek együtt. Barka úgy elfáradt, lassan 3 órája horkol a kanapén... Olyan mocskot csinál a kutya+Pinci páros, hogy a kutyapisin kívül is négyszer mostam fel az egész házat, hogy le merjem tenni Őzit a földre. nem mintha annyira le akarna menni az ölemből. ma nagyon ölbenapja van. volt itt az állatorvos is, azt mondta gyönyörű, egészségesnek tűnő állatka. bíztató. Itt egy nagyon füles kép róla a hóban. szerintem gyönyörű!!!


Bekészítettem egy adag kovászt próbaképpen, készül a meggyes műzlis házi joghurt, csak most alszik Pinci és nem akarom felturmixolni :) Remélem gyarapodunk :) ha sikeres minden, megosztom a tapasztalatokat, hadd gyarapodjon más is :)

Joghurt eredmény

Reggelre lám, joghurtot kaptam. activiával oltottam be, dunsztban volt reggelig. abból reggeliztünk. jó savanyú, kéreckedik bele egy kis gyümi. na majd uzsira. 2 befőttes üvegnyi van. ami nem fogy el, megy a kenyérbe :) nincs pazarlás


2014. február 4., kedd

Barkaképek

Ő Barka. Féléves vizslalány. máról velünk lakik. bár megismerkedett Bodzával a rottweiler nagylánnyal, de ma még bent alszik mindenképpen. vagyis nem alszik. épp romba dönti a fürdőszobánkat. széttépte már az alvószivacsát, a wc papírt, egy csomó szennyest kipakolt.és ordít... szép kis este lesz. Még szerencse, hogy Pinci bírja a zajt, és alszik mint a bunda egyelőre.




Egy óra múlva: Barka nyert. Lerombolta a fürdőszobát és a gardróbot. Most a kanapén alszik, de CSÖND van, és talán nem pusztít el semmit reggelig.

Házijoghurt

Úgy tűnik ennek is ma van a napja. a házi tej készen áll, az activia érkezik, a tudnivalókat elolvastam, az eredményekről két nap múlva...

A bűvös kovász

úgy döntöttem, több mint egy év instant élesztős kenyérsütés után, belefogok a kovászkészítésbe. jó, jó a mostani saját kenyér is, ami fele fehér, fele graham lisztből van, de azért van hova fejlődni... folyt köv...

Barka érkezik

Ha minden igaz, ma egy féléveske vizslalány érkezik hozzánk. amolyan mentett fajta, akivel rosszul bántak az előző gazdái. éheztették, bántották. azóta rendes emberek fogadták be, már jó bőrben van, és nagyon rossz. :) lesz benne kihívás. kíváncsian várom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...