2014. március 25., kedd

Kerti munkák 3.- Zöldmulcs

Az idei első fűnyírás is bekövetkezett. kezd igen szép lenni a kert. Különösen örültem a levágott fűnek, mert mostanság elég szeles az idő, és nagyon hamar kiszárad a föld a kertben, mivel még nem sok minden van, ami a talajt takarhatná. hát erre is jó a fűnyesedék. szépen leterítettem a sorközökbe, és azokba a sorokba, ahol még nincs semmi. egyrészt nem kell számolgatnom a sorokat, hogy hova nem ültettem, tudom, hova léphetek, hogy ne tapossak ki semmi növekményt. megtartja a talaj közeli nedvességet, összegyűjti a harmatot, eteti a gilisztákat, a gaz sem tud annyira nőni, ami mégis átnő rajta, az a kevés fény miatt olyan gyenge, hogy amikor legereblyézem majd a mulcsot, az is simán kijön a földből... szóval csak ajánlani tudom, nekem bevált. sajnos most csak egy pár sorra volt elegendő a fű, de az elég hamar nő, meg a gaz is, az mind jó erre. ha nagyon fölmelegszik az idő, és még akkor sem lesz elég, szalmával fogom a többi részt takarni. nem olyan jó, mint a zöld, de kiszáradás és a gyomok ellen az is megteszi.

ilyen félkészen

a cukorborsóim :)

Bővebben a témáról, meg még sok okosságról itt: Papi oldalán. én is tőle tanultam el. sok jó ötlete van. válogatni kell.

2014. március 24., hétfő

Gardenexpo 76 centi magasból (képekben)

szombaton kilátogattunk. nagyjából bárhova máshova is mehettünk volna ennyi erővel, mert úgyis csak Pinci után futkároztunk, és csak ott álltunk meg, ahol kellő mennyiségű kavics, kutya, vagy cica volt, esetleg fetrengeni lehetett
egy bemutatókert még rendeltetésszerűen használva

2014. március 22., szombat

15 hónap tudománya

Azt hiszem az anyaságnak ezt a részét vártam eddig a legjobban. csöppségnek is cuki, persze, hogy az... de most már egy kis társaság. egyénisége, akarata, véleménye van, és nem rest mindezt tudtomra adni. tegnap volt egyésnegyed éves. most számba veszem, mi mindent tud már. nem lesz könnyű, mert igen hosszú a lista.

2014. március 20., csütörtök

Kerti munkák 2. - A majdnem Kutyabiztos virágágy

A mai igazi tavaszünnep volt nálunk. Az időjárás is igazán ünnepi volt, egészen pezsdítő. már csak azért is, mert nem kell a gyermekre szkafandert adni, ha ki szeretném terelni az udvarra, és ezért ő is nagyon hálás.
Az alaphelyzet az volt, hogy ugye mindannyian imádnánk, ha szép lenne a kert, és a kutyák is imádják, ha valamit újítunk, legalább van mit szétrombolni. kitaposni. kirágni. kitépni. kiásni. kipisilni. lekakilni. ezt mind elkövetik, ha valami az útjukba kerül. na most azt próbáltuk ki, hogy mi történik, ha nem kerül az útjukba.

2014. március 15., szombat

Elő a tavalyit (horgolós)

tavaly tavasszal, még igen kezdő horgolóként kaptam anyukámtól egy igen szép vastag fonalat. akkoriban nem nagyon lehetett ajándékkal nagyobb örömet szerezni... bravo big névre hallgatott. végül az akkor féléveske Pincinek horgoltam belőle sapkát.

2014. március 14., péntek

Kerti munkák, cicaáztatás

Az a szerencsés helyzet, hogy tavasz van. ami még szerencsésebb, hogy ezt a kicsi lány is élvezi, és egyre hosszabb ideig képes nem az ölemben csimpaszkodva lenni. Mivel mindezt ráadásul jó levegőn teszi, és még játszik, én mást is tudok csinálni kint, ez a felállás már napok óta boldogít. és minden nap valami újjal nyűgöz le.

2014. március 13., csütörtök

Alpaka sapka tavaszra... (2. rész)

Titkos és nem létező szabad perceimben azért csak halad a dolog. az alsó rész, nem situdom, hogy szokták nevezni, karima? nem, az a kalapoknak van.talán passzé? nem hinném. a mintákban rib a neve, de ez nem valami magyar. no sebaj, az kész. K1 P1 volt a módszer, 5 centi széles. aztán jött a dilemma, milyen legyen a csipke rész. mivel nem vagyok valami gyakorlott csipkekötő MÉG, valami egyszerűt választottam, amúgy az eredeti mintában is egy elég kezdőknek való van, úgyhogy nem volt lelkiismeret furdalásom. ráadásul szerintem szebb is, mint az. Ebből a könyvből néztem ki:  A legszebb kötésminták tárháza. most 5-6 sornál tartok, messze még a késztől, de szépen alakul.

Ez azért túlzás, nem ilyen, de kell a látvány :)

2014. március 11., kedd

Alpaka sapka tavaszra, rajta! Hamar- hamar! Na!? Van? (1.rész)

Kedves testvérem csapott le a kéréssel a minap, miszerint tavaszi sapka... később szinte vita tárgya lett, hogy kinek az ötlete volt, övé- e, avagy édesanyámé, mert hogy ő is pont erre gondolt, és ugyebár magam is vágynék egyre, úgyhogy elkerülhetetlennek tűnt hogy újra elővegyem a kötőtűket, pedig mióta Zs mókusos sapija elkészült (majd egyszer erről is...) türtőztettem magam és inkább a kerttel bíbelődtem. na de ha kérik... :)

A jövő póréhagymái 2.

A kis pórék szépen fejlődnek, az egész asztalt, amint vannak ők is meg a paradicsomok is, ide-oda hurcolászom a házban, mikor épp hol süt a legjobban be a nap. úgy tűnik jót tesz nekik, pár napja a kb egy hete stagnáló paradicsomok is kezdenek újra lendületbe jönni. Ami a pórékon most látszik. 45 db bújt ki, egy hosszú sziklevéllel, ami először a közepét bujtatja ki, és az egyre nagyobb huroknak egyszercsak kiér a vége is, és akkor tud felegyenesedni.

2014. március 10., hétfő

Játszóház!

Ma reggel, miután bementem a kedvenc előadásomra (nem viccelek, tényleg ez a kedvencem. kb csak erre járok be önként, visszahozta az egyetemrejárós kedvemet, pedig hétfő reggel 8tól van...), Pinci addig a -legjobb vigyázó- Kacsynál volt, akit hajnali fél nyolckor kopogással ébresztettünk. szegényt úgy sajnáltam...

2014. március 7., péntek

A jövő póréhagymái 1.

Az úgy esett, hogy február 27. én vetettem póré magokat szaporítótálcába, edényenként kettőt. azóta úgy gondolom, sűrűbb jobb lett volna, cseppet sem ártott volna nekik, és több helyem maradt volna, de már mindegy, felnevelem őket így. összesen 2x25, azaz 50 magot vetettem, minél nagyobb csírázási arányt várva. 5 nap múltán kezdtek előbújni
így:

2014. március 3., hétfő

MÁNGOLD 1-2

Pár napja megtalált mángold magok kikelve 1. és a 2. napon. olyan szép színük van azóta is, holnap jövök friss képekkel.
1 db, egy napos

a második napon már kettő az ötből, sajnos azóta sem több.

Pinci a nagykádban

 Tegnap Pincivel közös fürdést rendeztünk a nagykádban. eléggé próbálom a vegyszerektől óvni, a fürdővizébe is elég ritkán teszek habzó dolgokat, de most kivételesen tettem, és imádta. együttfürdésnek indult, de én elég hamar meguntam a bokáig érő vízben ücsörgést, Pincit viszont a már kihűlt vízből is alig lehetett kiszedni. megmosta mindenét, különös tekintettel a zebrájára :)  Megtalálta a lábát a hab alatt, és még arcot is mosott önként. de belefeküdni azért nem mert olyan bátran, mint a kiskádba szokott. Nagyon nagyon aranyos <3



lábmegtalálás

ilyen a zebramosás

Várjál még anya, várjál csak, még nem végeztem...


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...