2014. május 18., vasárnap

Esős napok

A hosszas csendet tudjuk be a vizsga időszak közeledtének.
Na de a kicsi lányom újra megtanított rá, hogy az esős időben semmi rossz nincs. vagy nincs is rossz idő, csak rosszul felöltözött kinti ember. még mióta járni tud, nem is igazán volt ilyen tartós eső. esett néha, de alig, és megtehettem, hogy távol tőle. most viszont dolog volt, nem úsztam meg. az első napon szembesültem azzal, hogy a vízállónak gondolt cipője is beázik. csak 5 percig volt talpon, még elsétált a vonattól a villamosig, de sikerült pelenkáig vizesnek lenni. úgyhogy Kacsynál már- merthogy ő vigyázott rá aznap délelőtt- újragondolt ruházatban múlathatta az időt. Tanulékony anyuka lévén,mire mentem érte, már fel voltam szerelkezve gumicsizmával, 21-es méretben. katicás, és roppant cuki, ahogy az elvárható. :)

Úgyhogy másnap, mikor is iskolába kellett mennem, mert számot kellett adnom a tudásomról, ami a növényi kórokat illeti, már katicás gumicsizmában lépett színre. gondoltam jól jön még, ha cuki, mivel tudásomban akadtak hiányosságok, egy aranyos gyerek ilyenkor jót tesz.egyébként is vinnem kellett magammal, mert Kacsy nem ért rá. gondoltam is, bemegyek kicsit előbb, és még egyszer átnézem a pszeudotéciumos- aszkuszos gombákat a beszámoló előtt... No igen ám, de ettől az eső témától, és attól, hogy ráadásul meg is engedem neki, hogy belemenjen a pocsolyákba, olyannyira elevenné változott Pinci, hogy esélytelen volt megbeszélni vele, hogy üljön nyugton még anya átnézi a kórokat. Persze nem is tudom mit vártam... :) Szóval abból a fél órából, amit épülésemre és szakmai fejlődésemre szerettem volna fordítani, az lett, hogy Pincit kergettem a kórtan tanszék folyosóján, amint visítva kacagva rohant előlem, röstelkedve fejtegettem az ujjait a kihelyezett üveges tartókról, bőszen magyarázva, hogy az bizony nem hintaként van odakészítve, (és ha nem ereszti, bizony menten a fejére is zuhan) és miután két- háromszor kitereltem vizsgáztató tanáraim nyitva felejtett irodáiból, becsukódtak az iroda ajtók, és a cukiságba és vizsgáztatóim jóindulatába vetett hitem szertefoszlott. hát így. persze egy betűvel sem lettem okosabb. Aztán meg is kérek, hogy lehetőleg utolsónak menjek be, hogy ne zavarjam a többieket (persze jogos). mikor eljött az idő, számot adhattam arról, mennyire jól tudok növény betegségeket felismerni, miközben bal kezemben kicsi lányom próbálom egy helyben tartani, jobbal pedig tehenet, cicát és halat rajzolok MEGHATÁROZOTT sorrendben. elég könnyű hibázni. De megoldottam, bezsebeltem egy négyest, és nem kevés rosszalló pillantást, de dagadtam a büszkeségtől. négyes.
az épületből kiérve szabadon is engedtem az eddig fogva tartott 17 hónapost nem törődve az újult erővel nyakunkba zúduló esővel.hadd menjen. Tanulékony anyuka lévén ekkor már váltó ruhával is készültem. azt gondoltam nincs az a pocsolya a környéken, ami a gumicsizmán túl ér. nem is volt. viszont tud a gyermek olyan sebességgel gázolni a pocsolyában, hogy még az én kabátom is sáros legyen.


megunta, átöltöztettem. rá kellett jönnöm, hogy a vízhatlannak hitt kabát átázott. no mire hazaértünk, esőkabátja is volt. jól is jött, mert másnap kirándulás volt a program, méghozzá botanikailag, ha süt, ha fúj, ha esik. de hát persze, hogy esik.
fel is kerekedtünk, 8:10 kor már a Csomád felé tartó vonaton ültünk, hogy felfedeztük a Fóti- Somlyó természetes és kevésbé természetes növény társulásait. a gyaloglás 9 körül kezdődött. ekkor a hátamra kötöttem a kis 10 kilósomat, és nekivágtunk a hegynek lelkesen. persze mindössze 300m szint különbség volt, de a kicsinyemmel a hátamon hadd nevezzem hegynek.

előbb mentünk erdőben

aztán néztünk gyepeket

és a hegygerincen volt a fő attrakció, a homoki árvalányhaj! juhúúú! éljen éljen!!! Stipa borysthenica!!! szóval a lelkesedés nagy volt, mivel a hegymenet másfél óráját kicsi Pincim átaludta, ám ébredés után esze ágában sem volt többet a hátamon maradni, ezért a hátralévő öt- hat órán át a kezemben cipeltem.


Őszinte volt az örömöm. ám minden olyan pillanatot megörökítettem, amikor a lábán állt, és nem a kezemben fogam.
Íme:

júúúj, leért a lába

itt talált egy botot, amivel életveszélyesen megindult a lejtőn lefele, ahonnan persze cipelhettem fel megint, mert a többiek találtak ott egy rettentő izgalmas füvet, amit nekem is látnom kellett

aztán ő is megnézte

de aztán a többiek túl sokáig nézték, így újra a bot lett a téma

ez már a vég, itt éppen az istenített homoki árvalányhajat szeretgeti. nem felszólításra!!

vidáman szökdécselő kislány...

A konklúzió csupán annyi, hogy roppant nehéz komolyan venni egy ilyen fajta tanulmányi kirándulást egy jó humorú aprónéppel. mert egyébként tényleg szép helyen voltunk, és jókat láttunk, de engem lekötöttek teljesen anyai teendőim. Persze néhányszor a nyakunkba zuhant a zivatar, de át ez már csak apróság. úgy kiizmosodtam, harmadik napja küzdök az izomlázzal, szégyenszemre, pedig csak a babácskámat cipeltem kicsit...



Az a bizonyos homoki árvalányhaj

Carduus nutans- bókoló bogáncs

hazaindulás előtt még néhány pocsolya belefért, aztán hazafelé a vonaton három szendvics után beájult, és aludt hazáig, ahol újult erővel folytathatta a pörgést.



Szép napot!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...